Joseph Puglia
Chaim Steller
Kőszeghy Örs
A new yorki születésű Joseph Puglia 4 éves korától hegedül. 1994-ben felvették a fiatal tehetségek előkészítőjére a világhírű Julliard Zeneművészeti Egyetemen, ahol a tanára Louise Behrend volt. 2002-ben a Julliard Zeneművészeti Egyetem ösztöndíjas hallgatója lett, ahol tanárai Robert és Nicholas Mann voltak. 2008-ban a Hágai Királyi Akadémián szerzett mesterdiplomát Vera Beths növendékeként.
Joseph 14 évesen lépett fel először a nagyközönség előtt. Azóta szólistaként és kamarazenészként olyan híres koncerttermekben játszott, mint a new yorki Carnegie Hall, a Lincoln Center és az amszterdami Concertgebouw. Különdíjas lett az 58. Vriendenkrans Concours versenyen Amszterdamban, és az olaszországi 14. Concorso Internazionale "Andrea Postacchini" versenyen.
Joseph a modern zene elkötelezett híve: a Naxos Zeneműkiadó vele készítette az "Amerikai Klasszikusok" című cd-sorozatot, az amerikai zeneszerző, Sean Hickey műveivel. 2006-ban részt vett az ausztriai Klangspuren Fesztiválon, valamint a Pierre Boulez és az Ensemble Intercontemporain által igazgatott luzerni Modernzenei Fesztiválon. Joe gyakran játszik a hollandiai ASKO Modernzenei Együttesben, akikkel nemrégi turnéjukon Hollandiában, Belgiumban és Spanyolországban adtak koncerteket.
Joseph számos mesterkurzuson is részt vett. Fellépett a Julliard Zeneművészeti Egyetem Focus! és Chamberfest fesztiváljain, 2004-ben meghívást kapott a Festival dei due Mondi in Spoleto-ra, a Knights Együttes tagjaként mesterkurzust tartott az amerikai Long Island-i Egyetemen a "Helyi Művészek" program keretében.
Részt vett továbbá az amerikai Kneisel Hall Kamarazenei Fesztiválon, a Kaliforniai Summer Music Fesztiválon, a Weathersfieldi Fesztiválon, valamint az Amszterdami Cello Biennale-n. A kurzusokon olyan rangos művészektől tanulhatott, mint Anner Bylsma, Pierre Boulez, Bernard Greenhouse, Joseph Kalichstein, Joel Krosnick, Seymour Lipkin és Arnold Steinhardt.
vissza a lap elejére
Chaim Steller 1983-ban született Amszterdamban. 4 éves korában kezdett hegedülni. 3 évig tanult a holland Jan Repko-val, majd 1999-ben véglegesen brácsára váltott. Tanulmányait előbb az Amszerdami Zeneművészeti Egyetemen, Marjolein Dispa növendékeként, majd Freiburgban folytatta, ahol 2009-ben Prof. Wolfram Christ növendékeként szerezte meg a németországban legmagasabb zenei képzést nyújtó 'Solisten' diplomát.
Számos mesterkurzuson vett részt, ahol olyan művészektől kapott órákat mint Prof. Wolfram Christ, Thomas Riebl, Ervin Schiffer, Antoine Tamestit és Toby Hoffman. A mesterkurzusok mellett nyári kurzusokon is rész vett, többek között a Carl Flesch Akadémián a németországi Baden-Badenben, a Gustav Mahler Youth Orchestra Akadémián az olaszországi Ferrarában, a Bad-Leonfeldi Nyári-akadémián Ausztriában és a svájci Morges-ban számos alkalommal megrendezett nemzetközi nyári mesterkurzuson, ahol többek között a kamarazene világában szerzett tapasztalatokat. A ferrarai Gustav Mahler Akadémián Pascal Moragues-zel, a nemzetközileg elismert és keresett klarinétművésszel kamarázott együtt.
Chaim a huszadik és huszonegyedik század zenéjének is elkötelezett előadója. Idén harmadszorra hívták meg a svájcban megrendezett luzerni Modernzenei Fesztiválra, ahol a nemzetközileg elismert Ensemble Intercontemporain tagjainak igazgatásával számos alkalommal játszott kamara- és zenekari műveket, számos alkalommal a világhírű Pierre Boulez vezényletével. E kurzuson az Ensemble Intercontemporain tagjaitól - közöttük a brácsistsa Christoph Desjardins-től és a csellista Pierre Strauch-tól is órákat kapott.Egy amerikai származású kolléganőjével, Sarah Darlinggal részt vettek egy külön nekik rendezett mesterkurzuson a zeneszerző George Benjaminnal, ahol a szerző "Viola Viola" című brácsa-duóján dolgoztak.
Chaim a Holland Országos Brácsaversenyen első helyezést ért el, és a 42-ik "International Instrumental Competition in Markneukirchen" díjnyertese. A döntőben Hindemith "Der Schwanendreher" brácsaversenyét zenekari kísérettel adhatta elő.
Tanulmányai mellett Chaim jelenleg rendszeresen koncertezik az Orchestra Mozart zenekarral Bolognában olyan karmesterek keze alatt mint Claudio Abbado és Trevor Pinnock, nemrégiben pedig a luzerni Fesztivál vonószenekarába hívták meg.
vissza a lap elejére
Kőszeghy Örs a Hetedik Starker János Országos Csellóversenyen második helyezést ért el, 2001-ben pedig a Popper Dávid Nemetközi Csellóverseny döntőse volt.
Örs a zene legkülönfélébb területein szerzett tapasztalatokat: tanulmányai után Anner Bylsma-tól kapott magánórákat, de részt vett a Pierre Boulez és Ensemble Intercontemporain nevével fémjelzett Luzern Festival Academy mesterkurzuson is, ahol Bartók, A Csodálatos Mandarin című művét szólamvezetőként játszhatta Pierre Boulez keze alatt. Rendszeresen koncertezik a Holland ASKO|Schönberg Ensemble modernzenei együtessel is, és számos zeneszerző - többek közt: Louis Andriessen, Martijn Padding, Péter Eötvös - darabjának ősbemutatójában játszott.
Örs kamarazenészként és szólistaként is számos európai koncertteremben megfordult. A Trio Dumas mellett az Ensemble Lumaka együttesben is játszik, ez utóbbival a jövő évben a Holland "Het Debuut" sorozat részeként Hollandia legnevesebb koncerttermeiben adnak majd koncerteket.
Örs 1980-ban született Budapesten. A Liszt Ferenc Zeneakadémián Onczay Csaba növendékeként tanult, majd a Holland Conservatorium van Amszterdam-ban, Dmitri Ferschtman növendékeként szerzett Mesterdiplomát.
vissza a lap elejére


